Légy résen!

Ma erős tavaszi fáradtság kerített hatalmába, így elindítottam a Lánchíd Rádiót a számítógépen (milyen jó is, hogy van internet, azt hallgatok amit akarok), és ledőltem szundítani. Régi jó szokásom, hogy ha délután lefekszem pihenni és elindítok valamilyen műsort vagy zenét az alvás ideje alatt is felfogom az elhangzottakat. Ma éppen a magyarországi cserkészmozgalomról, annak a kommunista rezsim alatti nehézségeiről, majd újjászületéséről volt szó. Különösképpen érintett a téma, hiszen a '89-es fordulat után az első romániai magyar kiscserkészek közt voltam.
Ébredés után feltörtek bennem az emlékek és eszembe jutott az első küldetésem, ahogyan tűrtem a csípős hideg márciusi szelet az első '48-as megemlékezésen amikor a Patkóban kopjafát avattak és díszőrséget kellett állnom. 14 éves voltam farmerban és egy szál zöld ingben markoltam egy hosszú faragott botot és nem cseréltem volna senkivel, az Istenért nem mondtam volna meg senkinek mennyire átfagytam.
Szép idők voltak, megtanultunk sátrat állítani, tüzet rakni, tájékozódni, de legfőképp megtanultuk szeretni a természetet, Istent, a Hazát és embertársainkat. Haza alatt természetesen már akkor kicsiben Székelyföldre, nagyban pedig a Kárpát-medencére gondoltunk...
...
Állítólag az idei volt az utóbbi évek legszebb és legméltóságteljesebb márciusi ünnepsége poros kis városunknak, hiszen a hírek szerint a mostanin vettek részt nagyobb számban a lakók és legkevésbé volt politikától átitatott. Biztos, hogy a jó idő is sokat nyomott a latban, az emberek könnyebben mozdultak ki otthonaikból a tavaszt megérezve, de gyanítom, hogy az anyaországi változások (beleértve az újrahonosítást is) megtették a maguk hatását, és az emberek kicsit elkezdenek büszkék lenni magyarságukra.
Sajnálatos, hogy csak értesültem az ünnepség színvonaláról, hangulatáról, és nem tapasztalhattam meg azt személyesen, de minden korábbi gyengécske próbálkozás ellenére nekünk ez a nap még nem hivatalos munkaszüneti nap.
Nem lehettem ott, de kellemes csalódást okoztak az utóhangok.
Eltekintek attól, hogy vajon olasz vagy magyar óriáskokárda volt-e a díszlet fő eleme, és politikusaink meg polgártársaink vajon melyik nemzeti kokárdát használták mivel sokféle érvről olvastam pro és kontra. Ha valaki kitűzi szíve fölé valamelyik változatot az már bőven elég, mert legyen az piros fehér zöld vagy zöld fehér piros biztos mindenki a magyar lobogó színeit látja benne Március 15-dikén. Megnyugtató az, hogy elmaradt a politizálás az ünnepen és marad a remény, hogy talán egyszer az lesz a normális ha mindig közösen tudunk ünnepelni nézetektől függetlenül.
Kellene az egység, hiszen elindulni látszik valami. Éppen ma kezdték meg az alkotmányozást is a Magyar Parlamentben, kíváncsian várom a végleges formát.
Addig is cserkész köszöntéssel csak annyit mondanék:
Jó munkát!

Hereafter

Amúgy is a Japánt sújtó katasztrófával kapcsolatos információk azok amiket leginkább keresek minden médiában az utóbbi napokban, így könnyű volt belebotlanom abba a hírbe mely szerint Japánban leállították a Hereafter vetítéseit. Gyorsan meg is néztem a filmet és nem bántam meg, reklámnak is jó volt a tiltás, bár jobb szerettem volna ha nem így akadok rá... nem tudom honnan ez a nagy szimpátia részemről a japánok iránt, de valahányszor az őket ért szerencsétlenségre gondolok mély együttérzés tölt el. Ez már csak azért is érdekes mert a korábbi szökőár ami 2004-ben főleg Indonéziát érintette igazából csak szörnyülködést váltott ki belőlem, megdöbbenést a természet hatalmas ereje láttán. Rossz vagyok vagy sem, amiért nem egyformán sajnáltam a két hasonló katasztrófa áldozatait? Nem tudom.
Van a film elején egy kis rész amelyben szökőár tombol a városban, holtakat és romokat hagyva maga után. Ez az a rész amire hivatkozva a japán hatóságok megtiltották a film további vetítéseit. Részben érthető, bár ebben az esetben is beigazolódott az, hogy filmekben sincsenek olyan durva helyzetek mint amilyenekkel a való életben kerülhetünk szembe. A napokban minden felvételt megnéztem ami a katasztrófáról készült és az interneten fellelhető és sajnos mindegyik messze durvább annál mint amivel a filmben találkozni lehet...
Nem a természeti katasztrófa a központi téma hanem a halálközeli élményeket, a halál utáni létezés kérdéseit járja körbe a film, és be kell vallanom pozitívan csalódtam a rendező Clint Eastwoodban. Persze ízlések és pofonok, biztos van akinek nem jön be ez a műfaj.

katica

hétvégéről elmaradt a bringázás, ugyanis kicsit komplexebb a probléma a bringával mint gondoltuk elsőre, de legalább úgy néz ki, hogy ha hétfőn kész lesz akkor tartósan jó is marad a telóm. Ez jó hír.
Az elmaradt hétvégi bringázásért kárpótolt a felújított parkban tett séta és napfürdőzés a tavaszi melegben, na meg egy kedves kis vendég társasága...

Respect Japan!

Ha létezik nemzet amely képes hamar talpra állni egy ekkora katasztrófa után mint amekkora ma Japánt érte, akkor szerintem az pont a japán nemzet. Remélem nem tetőződik a kálváriájuk egy atomkatasztrófával is...

tavasz elő

Leporoltam a biciklit, fújtam a gumikba egy keveset (nem ereszkedtek le nagyon a tél alatt), és feltekertem a szervízbe. Eltökélt szándékom volt, hogy új teleszkópot kap az idei szezonra mert tavaly már két alkalommal is megjártam vele, hogy éppen akkor adta meg magát amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Végül a telet áthúzta a pincében abban az állapotban és ma jutott rá végre idő. Szóval arra gondoltam megérdeklődöm mit ajánlanak a régi teleszkóp helyett, persze előtte informálódtam az interneten is az árakról meg a minőségről. Mit mondjak, ha csak egy középkategóriás telót szeretnék venni annak is az árából ki lehetne cserélni a Golfban az összes teleszkópot... Felkészültem a legrosszabbra, még arra is, hogy fogom majd meggyőzni Jenciéket, hogy ha komolyabbat akarok adják ide részletre.
Végül nem volt olyan drasztikus a dolog, legalábbis egyelőre, mivel hagytam magamat meggyőzni, hogy még egyszer szedjék szét és próbáljanak életet lehelni bele. Amikor megjegyeztem, hogy nagyon gondolkozom ezen az ajánlaton mivel két-három javításból meg lenne egy fél új teleszkóp ára kissé rosszallóan néztek rám, de ami igaz az igaz...
Így a jelenlegi állás az, hogy holnap délután érdeklődök a fejleményekről és talán jövő héten vagy már most hétvégén tekerhetek egy lazát a kora tavaszi délutánban.

Magyarnak lenni jó...

A baj az, hogy a fontos dolgok mindig háttérbe kerülnek...
A lényeg a lényeg, hogy most már pecséttel is igazolják ezt nekünk, és ha minden igaz akkor néhány hónap múlva (szinte) teljes jogú magyar állampolgár lehetek.
Szép ez szép, régóta vártuk már, hányszor hallottam nagyapámat mondogatni: Majd ha magyar világ lesz... idővel rájöttem, akkor használja ezt a kifejezést ha nagyon szeretné, hogy valami bekövetkezzen, de szemernyi esélyt sem lát rá. Makacs a székely és kibírta várni. Kissé keserű szájízzel bár, ama bizonyos népszavazás után, de igazából lelkiekben megnyugodva elégtétellel tapasztaljuk, hogy beindult valami és újra fontosak leszünk, legalábbis így érezzük. Lehet, hogy hosszú távú politikai célokhoz vezető eszközök vagyunk csak, de ami jár az jár.
Félretéve a szkepticizmust tényleg jó érzés. Még novemberben feliratkoztam Csíkszeredába a konzulátusra, hogy negyedmagammal érkeznénk és igényelnénk a visszahonosítást. Május 26-dikára jegyeztek elő, addigra kellett volna összeszedjem a magyarságomat igazoló papírokat. Magamat ismerve tudtam, hogy nem fog az egyik napról a másikra meglenni ezért jó idejében nekifogtam a dolognak, és így mostanra minden készen áll arra, hogy a konzulátuson átvegyék, iktassák, majd odafent Pesten eldöntsék, hogy eléggé magyarnak tartanak-e. Ez aztán nem olyan lesz mint napjainkban sokaknak a sofőrvizsga, hogy ha elsőre nem jön össze lehet újra próbálkozni addig amíg végre sikerül. Az is biztos, hogy ha netalán negatívan döntenének akkor nem is érdekelne engem többet ez az egész. Nagyszüleim, dédnagyszüleim megéltek és túléltek két világháborút, orosz fogságot és még ki tudja mi mindent. Őket ez már nem vigasztalja. Az egy szem élő nagyapám akitől a legnagyobb lelkesedést vártam volna csak keserűen bólogatott, hogy ő már nem akar menni sehova, s mi ha hasznát vesszük akkor amiben tud segít. Megérintett. Nem ezt vártam tőle. Pont tőle aki szinte megsiratta a tőlem kapott magyar címeres golyóstollat amit olyan féltve őrzött és mégis valahogy odalett. Mindig büszkén mutatta ha kórházi tartózkodásai alatt meglátogattam. Alig vártam már, hogy közölhessem vele, hogy időpont van előjegyezve Csíkban és én mindent elintézek, viszem hozom, és végre újra magyar lesz papíron is. Neki nem kell. Kicsit olyan volt mint aki feladja a harcot a cél előtt. Talán mert nem tudna újabb célokat tűzni ki...
Én igazából úgy veszem, hogy felülírom majd az állampolgári esküvel azt a bizonyos le sem tett esküt amit a román hadseregben el sem mormoltunk, de elkönyveltek. Az utolsó, a szabadon választott úgyis üti a régebbit...

bolond idők

Olyan ez a naplóírás is mint bármi más... csak az eleje nehéz. Amikor neki fog az ember utána már megy magától, és alig várja, hogy valami olyan esemény történjen amit az emlékezetén kívül a szerverfarmok merevlemezeibe is belevéshet.
Igazi tavasz van, na nem a szó szoros értelmében hanem amolyan bolond áprilisi idő. Tegnap még sütött a nap, éppen alkalmas volt az időjárás egy jó kis túrára a Szarkakő felé, ma meg már hó lepi a várost. A dzsekimre vissza kellett tennem a kapucnit, hogy a jeges széltől óvni tudjam a tegnap még nap által cserzett arcbőrömet.

Szikrázó napsütés volt szombaton, nagy lendülettel álltam neki a takarításnak és ugyanakkora lendülettel raktam le a porszívót amikor Sümec megkérdezte nincs-e kedvem kimenni egyet a természetbe. Maradt a takarítás úgy ahogy volt és talán egy óra sem telt el és már hármasban dagasztottuk is a sarat kifelé a városból.



Utunknak nem volt egyéb célja mint kimozdulni. A város szélén még elég hűvös volt, szeles idő, saras terep, de feljebb érve érdekes módon szélcsend lett, és a havas talaj miatt is kellemesebbé vált a gyaloglás. Az egyetlen zavaró tényező a távolban gomolygó fekete füst - talán valahol gumit égettek...
Kaját nem vittünk magunkkal csak egy kis vizet, de Sümec hátizsákja rejtegetett egy üveg finom félédes Tokajit úgyhogy a vályúnál megtörtént az itatás is.



Nekem nagy kedvem lett volna felmenni a Szarkakő tetejére, de demokratikusan megtartott nyilvános szavazáson az indítványom megbukott, így az ötletet elvetve, az üres üveget pedig visszatéve a hátizsákba jókedvűen elindultunk haza.

facebook

itt sem jártam ezer esztendeje... és kereken ezer okra hivatkozhatnék, de talán a legfontosabb az ihlet (pontosabban az idő-latest update) hiánya. Pedig annyi minden történik az emberrel akár már egy hét alatt is, de hát mindent nem lehet leírni, inkább meg kell élni.
Az egyik legfontosabb esemény a több mint egy éve tartó párkapcsolat amiben benne leledzek. Ez biztosan döntő hatással volt az eddigi hiányzásokra, mivel már a barátok is felrótták. Pedig alapjában véve semmi nem változott, talán kicsit "lekomolyodtam"...ha jól emlékszem így neveztük valamikor azt az állapotot amikor többet van otthon az ember mint a kocsmában és több időt tölt a barátnőjével mint a barátokkal. Valami ilyesmi van most.
Lejárt még egy Sziget a nyáron, ez már a harmadik zsinórban, azt hiszem rekordot is döntöttem azzal, hogy végig ott voltam és egyetlenegy koncertet sem néztem meg. Legalább megvolt a szokásos franciafickókihúzzaagyufát story..


-higiénikus környezet, kedves lányok vigyáznak a férfiak tisztaságára-

A fárasztó meló után jól megérdemelt egy hetes nyaralás Zsókával Balatonfüreden és környékén. Lazán egy kis strandolás, bringázás, sétahajókázás, ahogy illik hegyről szakadt embereknek a Magyar Tengeren.


-háttérben Tihany, alattunk a "tenger"-

.....
Született újabb unokaöcsém, Mátyás. Úgy néz ki, hogy újra keresztapa leszek és megint Húsvét környékén, cuki pofa a gyerkőc.


Derzsi Mátyás :)

Na mindegy majd folytatom. Nem lehet pár sorban egy év eseményeit leírni úgy hogy ne maradjanak ki fontos dolgok. Volt itt autóvásár, laptop csere azóta, mínusz kilók a testsúlyból amik már részben vissza is kerültek régi helyükre, átvettem életem első lottó nyereményét (10 RON - mielőtt még bárki irigykedne) lehetne sorolni az eseményeket, de most csak módjával.
Igazából megnéztem "A közösségi háló"-t és azalatt jöttem rá, hogy nekem érdekesebb volt a film mint maga a facebook. Talán ez is az öregedés-komolyodás jele, de nekem túl gyors és átláthatatlan az a fajta kommunikáció és ezt vicces lett volna kiírni a facebook adatlapomra a "Mi jár a fejedben?" részhez