Hereafter

Amúgy is a Japánt sújtó katasztrófával kapcsolatos információk azok amiket leginkább keresek minden médiában az utóbbi napokban, így könnyű volt belebotlanom abba a hírbe mely szerint Japánban leállították a Hereafter vetítéseit. Gyorsan meg is néztem a filmet és nem bántam meg, reklámnak is jó volt a tiltás, bár jobb szerettem volna ha nem így akadok rá... nem tudom honnan ez a nagy szimpátia részemről a japánok iránt, de valahányszor az őket ért szerencsétlenségre gondolok mély együttérzés tölt el. Ez már csak azért is érdekes mert a korábbi szökőár ami 2004-ben főleg Indonéziát érintette igazából csak szörnyülködést váltott ki belőlem, megdöbbenést a természet hatalmas ereje láttán. Rossz vagyok vagy sem, amiért nem egyformán sajnáltam a két hasonló katasztrófa áldozatait? Nem tudom.
Van a film elején egy kis rész amelyben szökőár tombol a városban, holtakat és romokat hagyva maga után. Ez az a rész amire hivatkozva a japán hatóságok megtiltották a film további vetítéseit. Részben érthető, bár ebben az esetben is beigazolódott az, hogy filmekben sincsenek olyan durva helyzetek mint amilyenekkel a való életben kerülhetünk szembe. A napokban minden felvételt megnéztem ami a katasztrófáról készült és az interneten fellelhető és sajnos mindegyik messze durvább annál mint amivel a filmben találkozni lehet...
Nem a természeti katasztrófa a központi téma hanem a halálközeli élményeket, a halál utáni létezés kérdéseit járja körbe a film, és be kell vallanom pozitívan csalódtam a rendező Clint Eastwoodban. Persze ízlések és pofonok, biztos van akinek nem jön be ez a műfaj.