Mozgásban 1

Kettős kaktuszvirágzás koronázta meg az elmúlt hetemet, ugyanis vasárnap este egyszerre virágzott ki két hasonló kaktuszom. Egyikük rózsaszín, a másik fehér virággal és a mellé társuló kellemes illatokkal örvendeztetett meg az akciódús, mozgalmas napok végére.









Nagy eredménynek számít, hogy a városnapokon lefutott 6400 méter után és előtte is hosszú ideig most először sikerült lefutnom a 10 pályakört (4000 m) plusz a bemelegítő minimum egy kör. Ezt a szerdai teljesítményt sikerült megismételnem pénteken is. A kettő közé beékelődő csütörtöki bringázás már csak a hab volt a tortán. Szinte levezetésnek számított, szellemileg és fizikailag is a letekert 45 km amit a Székelyudvarhely - Ócfalva - Kányád - Dálya - Ége - Miklósfalva - Székelyudvarhely útvonalon tettünk meg. Főleg a táj szépsége és nyugalma volt lenyűgöző, jó volt beleszippantani a lassú falusi levegőbe, a zöld dombok illatába, és el-el csípni a székely falvak lakóinak nyers, ám egyszerűségében is ízletes kifejezésmódját.

[kocsma előtti asztalnál, sörös üvegek társaságában:
Férfi: - Hol van az urad?
Nő (sörrel a kezében): - a mezőn végzi a dolgát]

A nyár melege még nem hatott a növényzet zöldjére, szinte tavasziasan friss volt a táj, és jól esett olyan dombokat járni be amelyeken még nem barangoltam. Érdekes párbeszéd alakult ki egy magányos lovas és bringás csoportunk között amikor egy csordajáró úton találkoztunk és érdeklődni próbáltunk, hogy jó irányba tartunk-e ha Miklósfalva felé igyekszünk. Ő úti célunk irányából érkezett felénk és a kötelező köszöntés elmormolása után kb. a következők hangzottak el:

Mi: - Miklósfalváról jön?
Ő: - Nem, Bikafalváról
Mi: - De akkor Miklósfalva irányából...
Ő: - Távolabbról, Bikafalváról
Mi: - Átjött Miklósfalván...
Ő: - Én oda nem megyek be, fölötte jöttem...

erre már nincs mit mondani, ha nem lennénk székelyek nem tudom mit gondoltunk volna, de még így is ledöbbenve álltunk a lovaglásában le sem lassító, minket figyelemre nem méltató fiatalember kommunikációs készségén :D
Egyetlen negatívnak számító jelenség az egész kiruccanásban az volt csak, hogy meg kellett tapasztalnunk mennyire kiöregedett falvak vannak a környékünkön. Égében szerettünk volna meginni egy sört, hogy pótoljuk a ledolgozott kalóriákat és érdeklődtünk egy arra járó traktoristától merre van a kocsma. Elején nem értettük miért húzkodott annyira egyenesen megmondani hol találjuk a legközelebbi kocsmát, majd később jöttünk rá csak, hogy szégyellte bevallani nekünk, hogy falujában nincs italozó, csak a szomszédos Dályában. Azért az már egy szegénységi bizonyítvány ha egy falu nem tud eltartani egy kocsmát...
A városba beérve egy-egy jó sörrel öblögettük le az út porát, és utólag örvendtem annak, hogy nem engedtem az esőfelhők riogatásának és nem hagytam magamat elriasztani az indulástól.

Trianon...

Holnap június 4...

a város vezetése megszervezte a városnapokat, igazi profitorientált szervezés, minden korosztály megtalálja a magának való programot...csak pénze legyen rá.
Az egyetlen nagy mulasztás, hogy megfeledkeztek választott helyi vezetőink a holnapi nap jelentőségéről és nem iktattak be hivatalosan a nagy csinnadrattába megemlékezést ama gyászos napról. Ez ellen tiltakozván, és polgártársaink figyelmét felkeltendő páran (ketten hárman) fehér pólónkra amiben szaladni fogunk felfújtuk fekete festékszóróval a gyászos nap dátumát.



Már csak végig kell szaladnom a 6400 m távot anélkül, hogy a térdem miatt fel kelljen adnom, és bízom abban, hogy legalább pár embernek szemet szúr majd a pólóm hátsó részén is a festékszóró nyoma, nem csak az engem lehagyók fognak visszatekinteni és a mellkasomon bámulni a fekete keretes feliratot.

Nagy kihívás számomra hiszen
- ekkora távot soha nem futottam le egyszerre, talán a seregben, vagy középiskolában anno...
- még frissen él bennem a szombati térdfájdalom ami bármikor kiújulhat
- az utóbbi egy-másfél hónapban egyáltalán nem szaladtam
de mint mondani szokták a tömeges megmozdulásoknál, a részvétel a fontos.

Hargita túra - képekben

- az első pihenő. Később egyre gyakrabban kellett megállnom, és még így sem tudtam megelőzni a térdfájdalmat.


- a jelzés amit követtünk. Egész friss jelzések voltak, szakszerűen fényvisszaverő elemekkel.



- ember és természet okozta fadöntések mindenhol...


- véresen és sárosan...



- de a látvány és az élmény megérte

katica

hétvégéről elmaradt a bringázás, ugyanis kicsit komplexebb a probléma a bringával mint gondoltuk elsőre, de legalább úgy néz ki, hogy ha hétfőn kész lesz akkor tartósan jó is marad a telóm. Ez jó hír.
Az elmaradt hétvégi bringázásért kárpótolt a felújított parkban tett séta és napfürdőzés a tavaszi melegben, na meg egy kedves kis vendég társasága...

bolond idők

Olyan ez a naplóírás is mint bármi más... csak az eleje nehéz. Amikor neki fog az ember utána már megy magától, és alig várja, hogy valami olyan esemény történjen amit az emlékezetén kívül a szerverfarmok merevlemezeibe is belevéshet.
Igazi tavasz van, na nem a szó szoros értelmében hanem amolyan bolond áprilisi idő. Tegnap még sütött a nap, éppen alkalmas volt az időjárás egy jó kis túrára a Szarkakő felé, ma meg már hó lepi a várost. A dzsekimre vissza kellett tennem a kapucnit, hogy a jeges széltől óvni tudjam a tegnap még nap által cserzett arcbőrömet.

Szikrázó napsütés volt szombaton, nagy lendülettel álltam neki a takarításnak és ugyanakkora lendülettel raktam le a porszívót amikor Sümec megkérdezte nincs-e kedvem kimenni egyet a természetbe. Maradt a takarítás úgy ahogy volt és talán egy óra sem telt el és már hármasban dagasztottuk is a sarat kifelé a városból.



Utunknak nem volt egyéb célja mint kimozdulni. A város szélén még elég hűvös volt, szeles idő, saras terep, de feljebb érve érdekes módon szélcsend lett, és a havas talaj miatt is kellemesebbé vált a gyaloglás. Az egyetlen zavaró tényező a távolban gomolygó fekete füst - talán valahol gumit égettek...
Kaját nem vittünk magunkkal csak egy kis vizet, de Sümec hátizsákja rejtegetett egy üveg finom félédes Tokajit úgyhogy a vályúnál megtörtént az itatás is.



Nekem nagy kedvem lett volna felmenni a Szarkakő tetejére, de demokratikusan megtartott nyilvános szavazáson az indítványom megbukott, így az ötletet elvetve, az üres üveget pedig visszatéve a hátizsákba jókedvűen elindultunk haza.

Szánkózás Csanáddal

Hargita

Havas kiruccanás

Reggel 9-re egyeztük meg a gyülekezőt, ehhez képest fél óra elteltével még híre-hamva sem volt a csapatnak, és az utóbbi enyhe, esős, abszolút nem decemberbe illő napok hangulata sem kecsegtetett sok jóval, de mégis jól esett arra gondolni a szemerkélő esőben, hogy végre kimozdulunk...csak úgy komolyabb cél nélkül.
Végül 43 perc késéssel megérkeztek és felvettek engem is. Irány Varság, megnézzük Lajos félkész nyaralóját.
Lajosnál egy üveg eljegyzési bor még az estéről (második vagy harmadik eljegyzéséről-ki tudja már követni?), nálam a kis flaska tele Unicummal, a hangulattal nagy gond nem lehet az úton. Persze, hogy mindenki Lajost kezdte szívatni minden oldalról, hiszen ő az akit ritkábban látunk és aki a legtöbbet változott mostanában, de a csipkelődés csak emeli a hangulatot és szinte fel sem tűnik, hogy el kezd hullni a hó, miközben megérkezünk a Csorgókő vízeséshez.

A kis vízesés gyönyörű és nemhiába kapta a Csorgókő nevet, hiszen tényleg olyan mintha a nagy kőtömb csorogna alá. Sajnos csak telefonnal készültek róla fotók ám azok nem adják vissza a látványt.
Csorgókőt elhagyva tovább haladunk felfele valahova ahajré Varság egyik végibe Tálas bércre, ahol is Lajosnak megnézzük a készülőben levő kis faházát.

Takaros kis ház lesz majd ha elkészül, egyelőre csak a tetőszerkezet van befejezve egészen amin magyar emberhez illően kettős kereszt feszít.

Jó a fekvése...Lajos szerint Varság közepén van (ez állítólag ha fentről nézzük), de szerintünk inkább a falu végén van mint a kosárfonó háza :D
Miután eleget ugrattuk Lajost a házával, visszaindultunk, hogy legyen időnk feljutni a Madarasi Hargitára is.
Az út felfele még hagyján-hagyján, csak a lefele jövő autókkal volt néha bajunk, de látva a korábbi esők nyomát megfagyva az úton és a folyamatos havazást már sejthettük mi vár ránk a visszaúton.
Fent csípős szél és sűrű havazás fogadott ami hatékonyan tudta siettetni lépteinket a legközelebbi vendéglátó egység felé.

Bent forrónak nem mondható kávéval és egy-egy felessel készítettük fel magunkat a sétára. Az idő semmit nem csendesedett, talán még csípősebben fújt a szél mint érkezésünkkor és már-már vízszintesen vágta szemünkbe a havat, de ha már felmentünk nem hagyhattunk ki egy kis téli sétát. Elindultunk lefele a sípályán, ami helyenként, ahol még nem lepte be a friss hó, inkább jégpályára hasonlított.

Egy ismerős, aki csodálatos piruettel verte földhöz magát,

megmutatta nekünk azt a néhány lovat amit fent tartanak,



majd visszatértünk korábbi melegedő helyünkre és jól megebédeltünk.
A csapat fele állítólag vaddisznópörköltet evett, de ezt teljes bizonyossággal senki sem merte kijelenteni még az elfogyasztása után sem.
A visszaút egy örökkévalóságig tartott, annyira jeges volt a friss hó alatt az úttest, hogy még a csiga tempó ellenére is néha meg-meg csúszott az autó alattunk, de végül minden gond nélkül leértünk, és egy mozgalmas nap élményeivel gazdagabban érkeztünk meg a városba.

Buli lesz... 2

ugyanazon a hétvégén

Buli lesz...

Kocsmatorta

emlékek

a mostanában megszokott esti filmnézés helyett könyvtáramra szántam egy kis időt. Leporolgattam könyveim, újra elrendeztem a polcon egy általam megszabott új rend szerint...talán csak azért, hogy valami változzon, talán azért mert valami változik...
Nem volt sok dolgom, mostanában ritkán vásárolok könyvet és talán annál is ritkábban olvasok, de jó volt köztük lennem, szerre kézbe venni őket...volt amelyiket már tapintásra megismertem, de akadt olyan is közöttük amire csak rácsodálkoztam, hogy megvan nekem.
szeretem a könyveket...van egy mélységes intelligencia bennük, abban a csendbennmaradásban a rengeteg információ birtokában...nem fecsegnek, csak annak adják át ismereteiket aki igényli azt.
Ma mégis nem a könyvekben leltem legnagyobb örömöm, hanem a rendezgetés "melléktermékeiben". Előkerültek rég elfeledett fotók, el nem feledett szerelmek, egy rockmaraton plakátja még '99-ből, egy képeslap Costinesti-ről, egy vörös hajfürt, egy bérlet a VI. Homoródi diáktáborra női névre kiállítva, pár régebbi fotóalbum bulis képekkel, kicsengetési kártyák, kirándulások pillanatképei.
Kint esik az eső...jó idő az emlékezésre