Kettős kaktuszvirágzás koronázta meg az elmúlt hetemet, ugyanis vasárnap este egyszerre virágzott ki két hasonló kaktuszom. Egyikük rózsaszín, a másik fehér virággal és a mellé társuló kellemes illatokkal örvendeztetett meg az akciódús, mozgalmas napok végére.
Nagy eredménynek számít, hogy a városnapokon lefutott 6400 méter után és előtte is hosszú ideig most először sikerült lefutnom a 10 pályakört (4000 m) plusz a bemelegítő minimum egy kör. Ezt a szerdai teljesítményt sikerült megismételnem pénteken is. A kettő közé beékelődő csütörtöki bringázás már csak a hab volt a tortán. Szinte levezetésnek számított, szellemileg és fizikailag is a letekert 45 km amit a Székelyudvarhely - Ócfalva - Kányád - Dálya - Ége - Miklósfalva - Székelyudvarhely útvonalon tettünk meg. Főleg a táj szépsége és nyugalma volt lenyűgöző, jó volt beleszippantani a lassú falusi levegőbe, a zöld dombok illatába, és el-el csípni a székely falvak lakóinak nyers, ám egyszerűségében is ízletes kifejezésmódját.
[kocsma előtti asztalnál, sörös üvegek társaságában:
Férfi: - Hol van az urad?
Nő (sörrel a kezében): - a mezőn végzi a dolgát]
A nyár melege még nem hatott a növényzet zöldjére, szinte tavasziasan friss volt a táj, és jól esett olyan dombokat járni be amelyeken még nem barangoltam. Érdekes párbeszéd alakult ki egy magányos lovas és bringás csoportunk között amikor egy csordajáró úton találkoztunk és érdeklődni próbáltunk, hogy jó irányba tartunk-e ha Miklósfalva felé igyekszünk. Ő úti célunk irányából érkezett felénk és a kötelező köszöntés elmormolása után kb. a következők hangzottak el:
Mi: - Miklósfalváról jön?
Ő: - Nem, Bikafalváról
Mi: - De akkor Miklósfalva irányából...
Ő: - Távolabbról, Bikafalváról
Mi: - Átjött Miklósfalván...
Ő: - Én oda nem megyek be, fölötte jöttem...
erre már nincs mit mondani, ha nem lennénk székelyek nem tudom mit gondoltunk volna, de még így is ledöbbenve álltunk a lovaglásában le sem lassító, minket figyelemre nem méltató fiatalember kommunikációs készségén :D
Egyetlen negatívnak számító jelenség az egész kiruccanásban az volt csak, hogy meg kellett tapasztalnunk mennyire kiöregedett falvak vannak a környékünkön. Égében szerettünk volna meginni egy sört, hogy pótoljuk a ledolgozott kalóriákat és érdeklődtünk egy arra járó traktoristától merre van a kocsma. Elején nem értettük miért húzkodott annyira egyenesen megmondani hol találjuk a legközelebbi kocsmát, majd később jöttünk rá csak, hogy szégyellte bevallani nekünk, hogy falujában nincs italozó, csak a szomszédos Dályában. Azért az már egy szegénységi bizonyítvány ha egy falu nem tud eltartani egy kocsmát...
A városba beérve egy-egy jó sörrel öblögettük le az út porát, és utólag örvendtem annak, hogy nem engedtem az esőfelhők riogatásának és nem hagytam magamat elriasztani az indulástól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése