Hargita túra

Leégett karok és lábak, évek óta nem tapasztalt fáradtság, ITBFS, kb. ezek tették maradandó élménnyé a szombati kerékpártúrát ha leszámítjuk a táj szépségét.
Régi vágyam volt már feljutni kerékpárral a Madarasi Hargitára, de talán okosabb lett volna egy olyan időpontot választani amikor a fizikai tűrőképességem a felső és nem az alsó határokat súrolja.
Előtte való nap szóba került, hogy vágjunk neki a hegynek szombaton, de igazából csak reggel amikor jókedvűen ébredtem akkor kérdeztem rá magamnál, hogy miért is ne most? Gyorsan felhívtam Attilát és bár én ébresztettem fel, rögtön pozitív választ adott.
Nekiálltam előkészíteni a cuccokat amikre szükség lehet az úton, közben megkértem Zsókát főzzön egy nagy tányér laskát nekem amit ráreszelt sajttal be is vágtam mind. Időben elkészültem, beraktam a zsebeimbe pár energiaszeletet megtöltöttem a kulacsomat és a megegyezett 9 órára ott voltam a MOL-nál. Attila már várt rám és indultunk is Ivó felé.
Már az aszfalton is észrevettem a formabeli különbséget a tavalyi szezonhoz viszonyítva, az enyhébb emelkedőkön is nehezebben ment a tekerés mint amire emlékeztem, de gyűlt már bennem az adrenalin, hogy végre feltekerek a hegyre. Kellemes volt, hogy egészen Ivó végéig leaszfaltozták az utat, így csak a konkrét hegymászáshoz kellett kiengednünk egy kis légnyomást a gumijainkból, hogy a köves úton kellemesebb és hatékonyabb legyen a hajtás. Elején még együtt haladtunk felfele de éreztem, hogy úgysem tudnám tartani a lépést, ezért megegyeztünk, hogy a csorgónál találkozunk és Attila előrehaladt a saját tempójában. Először a még 5 km hátralevő távot jelző smiley-nál álltam meg pihenni és éreztem, hogy nem lesz egyszerű. Később több kisebb megállást és gyaloglást beiktattam, főleg mikor már a görcs is kezdte környékezni a lábaimat. A csorgónál tartottunk egy kisebb pihenőt, onnan újra mindenki a saját tempójában folytatta az utat majdnem a végéig ahol Attila bevárt, hogy a Madarasi Menedékházhoz egyszerre érkezzünk. Végig gyönyörű időt kaptunk el, talán lehetett volna hűvösebb, de végre fent voltam és nem számított a hőség. Kis frissítés után ami házicsokiból, kekszből és forrásvízből állt folytattuk utunkat Hargita fürdő felé. Nem volt egy sétagalopp a természet és főleg az ember által okozott fadöntések között elvezető úton a haladás, és biztosan állíthatom, hogy a két Hargita közötti úton többet toltuk a bringákat mint amennyit ültünk a nyergükben. Lelassított az előbb a bal, majd a vége felé már mindkét térdemben jelentkező fájdalom. Nem tudtam mit kezdeni vele, főleg lefele való gyalogláskor minden lépésnél ordítani tudtam volna, de nem volt mit tenni, haladnunk kellett. Az már nyilvánvaló lett, hogy nem Piricskén fogunk leereszkedni hanem az aszfalton ahol kíméletesebb lesz számomra a hazaút. Beérkezve az átjátszó antennák alá egy kisebb dombon megpihentünk, süttettük magunkat a napon, eredeti tervünk az volt hogy majd Hargita-fürdőn ejtjük meg ezt a pihenőt, de emberek között eleget lehetünk még alapon kihasználtuk, hogy max. medve zavarhatja meg sziesztánkat. Innen már nem volt hosszú az út a településig, de a fájdalmaim miatt az idő nagyon ólomlábakon járt.
Beérkezve úgy döntöttünk mégsem hajtunk csak úgy simán át Hargita-fürdőn, inkább megálltunk egy üdítőre. Szerencsétlenül választottunk helyet, frissítőnk fogyasztása alatt ugyanis román gyerekcsapat zavarta hangoskodásával és labdajátékával nyugalmunkat. Amikor egyikük a labdát a kerékpáromnak gurította megtapasztalhattam milyen gyorsan megtanulja a moldvai román kölyök is a magyar nyelvet ha megfelelő hangnemben szólnak rá, ugyanis magyarul (és határozottan) közöltem vele, hogy figyeljen oda a bringámra és mit ad Isten odébb álltak, sőt később csatlakozó társukat is figyelmeztették, hogy a kerékpár felé ne rúgja a játékszert.
Az országútig tartó gurulás idejére magunkra öltöttük melegítőinket mert a hegyen az enyhe szél és a gurulási sebesség nagyon alacsony hőérzetet produkált, de a főútra kiérve már feleslegessé váltak ezek és újra a zsebekben illetve táskákban landoltak. Már csak egy nagy kérdés várt válaszra, hogyan bírják ki térdeim a kisebb emelkedőkkel is tarkított durván 40 km-es szakaszt. Elején nehezen ment, próbáltam pihentetni, főleg a bal lábamat, de időközben rájöttem, hogy jobb ha folyahttp://www.blogger.com/img/blank.gifmatosan mozgatom, mert ha melegen tartom kevésbé fájdalmas. Ilyen hosszúnak soha nem éreztem a nagy egyenes részeket amiket máskor élvezettel szeltem át, és végre a városba érve is nem tudtam végigtekerni hazáig, muszáj volt egy buszmegállóban megpihennem.
Jóleső zuhanyzás és egy kis lazítás után készülhettem is a BL döntőre. A Thunderben jó társaságban követhettem végig, hogyan nyeri meg egyik kedvencem a legáhítottabb európai foci-serleget, majd a Paddy and the Rats ritmusaira nyakaltuk a sört Zotyó szülinapjának alkalmából..
Mozgalmas nap volt, fárasztó és tartalmas, de komolyan veszélybe helyezte az e szombati városi futáson való részvételemet...