Végül 43 perc késéssel megérkeztek és felvettek engem is. Irány Varság, megnézzük Lajos félkész nyaralóját.
Lajosnál egy üveg eljegyzési bor még az estéről (második vagy harmadik eljegyzéséről-ki tudja már követni?), nálam a kis flaska tele Unicummal, a hangulattal nagy gond nem lehet az úton. Persze, hogy mindenki Lajost kezdte szívatni minden oldalról, hiszen ő az akit ritkábban látunk és aki a legtöbbet változott mostanában, de a csipkelődés csak emeli a hangulatot és szinte fel sem tűnik, hogy el kezd hullni a hó, miközben megérkezünk a Csorgókő vízeséshez.
A kis vízesés gyönyörű és nemhiába kapta a Csorgókő nevet, hiszen tényleg olyan mintha a nagy kőtömb csorogna alá. Sajnos csak telefonnal készültek róla fotók ám azok nem adják vissza a látványt.
Csorgókőt elhagyva tovább haladunk felfele valahova ahajré Varság egyik végibe Tálas bércre, ahol is Lajosnak megnézzük a készülőben levő kis faházát.
Takaros kis ház lesz majd ha elkészül, egyelőre csak a tetőszerkezet van befejezve egészen amin magyar emberhez illően kettős kereszt feszít.
Jó a fekvése...Lajos szerint Varság közepén van (ez állítólag ha fentről nézzük), de szerintünk inkább a falu végén van mint a kosárfonó háza :D
Miután eleget ugrattuk Lajost a házával, visszaindultunk, hogy legyen időnk feljutni a Madarasi Hargitára is.
Az út felfele még hagyján-hagyján, csak a lefele jövő autókkal volt néha bajunk, de látva a korábbi esők nyomát megfagyva az úton és a folyamatos havazást már sejthettük mi vár ránk a visszaúton.
Fent csípős szél és sűrű havazás fogadott ami hatékonyan tudta siettetni lépteinket a legközelebbi vendéglátó egység felé.
Bent forrónak nem mondható kávéval és egy-egy felessel készítettük fel magunkat a sétára. Az idő semmit nem csendesedett, talán még csípősebben fújt a szél mint érkezésünkkor és már-már vízszintesen vágta szemünkbe a havat, de ha már felmentünk nem hagyhattunk ki egy kis téli sétát. Elindultunk lefele a sípályán, ami helyenként, ahol még nem lepte be a friss hó, inkább jégpályára hasonlított.
Egy ismerős, aki csodálatos piruettel verte földhöz magát,
megmutatta nekünk azt a néhány lovat amit fent tartanak,
majd visszatértünk korábbi melegedő helyünkre és jól megebédeltünk.
A csapat fele állítólag vaddisznópörköltet evett, de ezt teljes bizonyossággal senki sem merte kijelenteni még az elfogyasztása után sem.
A visszaút egy örökkévalóságig tartott, annyira jeges volt a friss hó alatt az úttest, hogy még a csiga tempó ellenére is néha meg-meg csúszott az autó alattunk, de végül minden gond nélkül leértünk, és egy mozgalmas nap élményeivel gazdagabban érkeztünk meg a városba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése