Magyarnak lenni jó...

A baj az, hogy a fontos dolgok mindig háttérbe kerülnek...
A lényeg a lényeg, hogy most már pecséttel is igazolják ezt nekünk, és ha minden igaz akkor néhány hónap múlva (szinte) teljes jogú magyar állampolgár lehetek.
Szép ez szép, régóta vártuk már, hányszor hallottam nagyapámat mondogatni: Majd ha magyar világ lesz... idővel rájöttem, akkor használja ezt a kifejezést ha nagyon szeretné, hogy valami bekövetkezzen, de szemernyi esélyt sem lát rá. Makacs a székely és kibírta várni. Kissé keserű szájízzel bár, ama bizonyos népszavazás után, de igazából lelkiekben megnyugodva elégtétellel tapasztaljuk, hogy beindult valami és újra fontosak leszünk, legalábbis így érezzük. Lehet, hogy hosszú távú politikai célokhoz vezető eszközök vagyunk csak, de ami jár az jár.
Félretéve a szkepticizmust tényleg jó érzés. Még novemberben feliratkoztam Csíkszeredába a konzulátusra, hogy negyedmagammal érkeznénk és igényelnénk a visszahonosítást. Május 26-dikára jegyeztek elő, addigra kellett volna összeszedjem a magyarságomat igazoló papírokat. Magamat ismerve tudtam, hogy nem fog az egyik napról a másikra meglenni ezért jó idejében nekifogtam a dolognak, és így mostanra minden készen áll arra, hogy a konzulátuson átvegyék, iktassák, majd odafent Pesten eldöntsék, hogy eléggé magyarnak tartanak-e. Ez aztán nem olyan lesz mint napjainkban sokaknak a sofőrvizsga, hogy ha elsőre nem jön össze lehet újra próbálkozni addig amíg végre sikerül. Az is biztos, hogy ha netalán negatívan döntenének akkor nem is érdekelne engem többet ez az egész. Nagyszüleim, dédnagyszüleim megéltek és túléltek két világháborút, orosz fogságot és még ki tudja mi mindent. Őket ez már nem vigasztalja. Az egy szem élő nagyapám akitől a legnagyobb lelkesedést vártam volna csak keserűen bólogatott, hogy ő már nem akar menni sehova, s mi ha hasznát vesszük akkor amiben tud segít. Megérintett. Nem ezt vártam tőle. Pont tőle aki szinte megsiratta a tőlem kapott magyar címeres golyóstollat amit olyan féltve őrzött és mégis valahogy odalett. Mindig büszkén mutatta ha kórházi tartózkodásai alatt meglátogattam. Alig vártam már, hogy közölhessem vele, hogy időpont van előjegyezve Csíkban és én mindent elintézek, viszem hozom, és végre újra magyar lesz papíron is. Neki nem kell. Kicsit olyan volt mint aki feladja a harcot a cél előtt. Talán mert nem tudna újabb célokat tűzni ki...
Én igazából úgy veszem, hogy felülírom majd az állampolgári esküvel azt a bizonyos le sem tett esküt amit a román hadseregben el sem mormoltunk, de elkönyveltek. Az utolsó, a szabadon választott úgyis üti a régebbit...