2007. dec. 11.

Remény


Pár órával ezelőtt beszéltem Béla barátommal. Hangjában ott volt a bizonytalanság, a műtét esetleges rossz kimenetelének lehetősége. Vigasztalnom kellett volna, de mit lehet mondani egy apának aki abban a helyzetben van, hogy a kislánya élete egy műtéttől függ. Az orvosok nem sok jóval biztatták...azt mondják a technikai háttér biztosított, de a kicsi állapota annyira kritikus, hogy bármelyik vizsgálat végzetes lehetett volna számára...és meg hátra van A Műtét. Próbáltam neki elmagyarázni, s mintha meg is értette volna, hogy ez az egyetlen esély, és inkább várni egy bizonytalan végeredménnyel járó műtét végét, mint esélyek nélkül hagyva lesni az idő múlását. Az lenne a szörnyű, tehetetlenül ülni és nem reménykedni.
Holnap nagy nap lesz Emőke életében, sorsdöntő órák következnek.
Közzé kéne tenni a hírt az oldalon, de hogyan lehetne szárazon, érzések nélkül egy ilyen hírt tudatni az emberekkel. Eddig az volt a cél, hogy meglegyen a pénz, megadasson a lehetőség, hogy műtőasztalra kerüljön, de most amikor ezt már elértük, és lehet, hogy órák múlva megtörténik ...mintha nem mondták volna meg már az elején, hogy mindenre lehet számítani, a legrosszabbra is.
Egy másfél éves kislány, mellkasa kinyitva lesz...talán napokig, és a védtelenül maradt kicsi szív aminek muszáj elég erősnek és reménnyel telinek lennie ahhoz, hogy újra dobogni kezdjen amikor szerre kikapcsolják a gépeket...nehéz percek ezek.
Aorta, billentyű, kamra...orvosi terminusok, én nem értek ezekhez, de mégis mint a hályogkovács, amióta ez az eset közelebb került hozzám, kezdtem félni és félteni.
Nem lehet egy rövid hírben átadni azt amit pár perc alatt az apa hangjából kiérez az ember. Talán jobb is ha nem értik meg a kockázat veszélyét.

Többről van itt szó mint egy kislány életéről, ö az összefogás jelképe. Ennyi ember egyszerre ugyanazon célért anélkül, hogy bármiféle jutalmat várjon nem mozdult meg mostanában. Ebben a passzív társadalomban amiben tengődünk már az is csoda ha egy nagyobb csoport megtalálja a közös hangot, nem hogy áldozatot hozzanak olyan célért amiből saját maguknak semmi hasznuk nem származik.
Ha ebben a gennyes, morálisan rothadó világban egy picinyke szív ekkora csodára volt képes, akkor már csak emiatt is rendben kell mennie a dolgoknak a műtét idején.
Reménykedek, hogy ez a csoda tovább tart három napnál, és Béla hangja örömtől fog reszketni a következő telefonhíváskor.

2 megjegyzés:

Sándor Szilárd írta...

Kedves László,

most olvasom Emőke honlapján, hogy Emőke túl van a műtéten.

Korábban abból a hírből,hogy Emőkének felajánlotta valaki Budapestről hogy hazaviszi, arra következtettem, hogy túl van minden veszélyen és a Műtét sikeres és már a hazamenetelre kerül sor. Erre írtam az Emőke haza megy! sorokat.. szépen sütött a Nap.. és utána olvasom korán sem így van...

Örömmel olvasom hogy Emőke túl van a Műtéten. Most néztem meg a Dunatévé beszámolóját is. Imádságos figyelemmel követem továbbra is Emőke életét.

további adventi reménységgel

Szilárd

Unknown írta...

Kedves Szilárd,

megpróbáljuk Emőke honlapját minél gyakrabban frissíteni, közzé tenni a legaktuálisabb információkat az állapotával kapcsolatosan, de sajnos ez a honlap csak két segítőszándékú barát jóvoltából jött létre és működik. Nincs megfelelő apparátusunk ahhoz, hogy tényleg reális időben és aprólékosan tudjuk értesíteni az újdonságokról az érdeklődő-segítő embereket. talán ennek tulajdonítható ha néha félreérthetőek a közzétett információk.

Az első csatát megnyerte a kislány, de sajnos meg hátra van több kisebb csata míg a háborúból is győztesen jön ki...reménykedünk, hogy tudja folytatni.

Laci