2014. márc. 8.

Nőnapi kirándulás

Most látom, hogy tavalyra kereken egy (1) darab bejegyzést sikerült összehoznom, ami még a szerencsétlen 2012-es év 4 db bejegyzésénél is jelentősen kevesebb. Gyorsan teszek róla, hogy ez az esztendő ne maradjon el az előzőtől és megejtem az első bejegyzés közzétételét.

Március 8 - Nemzetközi Nőnap, szép napsütés, igazi holland tavasz. Minden adott volt egy kiadós kiruccanáshoz. Összeszedtem a lakásban található mind a három nőt (különböző generációkat képviselnek) és elautókáztunk a nem messze (kb 10 km) található Het Rutbeek nevezetű un. rekreációs központba ami igazából egy szabadtéri szabadidős tevékenységeknek szánt létesítmény egy nagy tó körül.


Nem vízisíztünk, nem próbáltuk ki a mászóparkot sem, semmit nem sportoltunk de jól esett a napon sütkérezni mint a gyíkok. Szeréna jól érezte magát, és mindannyian megéheztünk a szabad levegő és a napsütés jótékony hatásától.
Hollandia sokszínűségére jellemzően voltak akik vastag télikabátban élvezték a szombati napsütést és voltak olyanok is akik úgy gondolták jobb ha a tó vizében hűtik le magukat.


Én mint mindig (amikor sikerül) az arany középutat választottam...


A csirkepaprikás otthoni elfogyasztása után mikor már a gyomrom is megpihent egy laza futással vezettem le a napot.
4800 m jött össze 29:21 alatt
idei negyedik futásom és egyre jobban megy

2013. nov. 14.

Az öregedés első jelei

Tegnap újjongva meséltem fiatalabb kollégámnak, hogy pénteken Ugly Kid Joe koncerten voltam, mire ő visszakérdezett.
- Hány éves vagy? ...azok öregek...
pfff...

2012. okt. 8.

Hollandia - Miért?

Néha rám jön, hogy megosszam, legalább itt, az okot amiért szeretek Hollandiában élni, de valahányszor rám tör ez a szándék valahogy mindig rájövök, hogy nem lehet ezt egy bejegyzésben összecsapva megoldani. Ezért is döntöttem úgy, hogy apránként, rövid sorozat formájában bemutatom majd az itteni megoldásokat az otthon is létező problémákra. Legalábbis azokra amik engem otthon zavartak, kivitelezésük vagy hiányuk miatt, itt pedig meg vannak oldva.
Az apró visszajáró két eurósokból spórolok egy fényképezőgépre, egy százasra valót már be is cseréltem húszasokra, és amikor meglesz a megfelelő gép és fotókkal is tudok szolgálni a témák mellé nekilátok felvázolni a különbözőségeket, na meg egyáltalán az itteni szokásokat, megoldásokat, az átlag hollandok (vagy bevándorlók) hétköznapjait.