Ide s tova 3 hónapja stabil lakóhelyem
Hollandia, de valahogy mostanáig nem jött, hogy írjak. Talán az
alkalmazkodás, a kezdeti nehézségek és ez az egész átmeneti
állapot voltak az okozói. Ha így van akkor most már
kijelenthetem, hogy az elején túl vagyok.
Ma először vettem részt muzulmán
halottbúcsúztatón, és ugyancsak ma először vettem rá magamat a
futásra.
Porból leszünk és azzá vállunk,
ezt senki nem kerülheti el, bármilyen nemzetiségű vagy vallású
is legyen. Ezt mind tudjuk és mégis mikor közelebbről érintettek
vagyunk valaki eltávozásában, újra és újra feltesszük a
kérdést, miért éppen Ő?
Miki egyszerű ember volt, jó
munkatárs, jó főnök egy igazi jó ember aki a nyelvi nehézségek
ellenére is hamar rájött kivel hogyan lehet szót érteni.
Furcsa volt, hogy csak a
munkaközösségből megjelent (keresztény) nők voltak a
halottbúcsúztatón akik képviselték a szebbik nem tagjait, de
náluk ez a hagyomány. Érdekes volt az is, hogy a koporsót kézből
kézbe adva juttattuk el az emelvényre, és amikor a helyére került
rögtön megeredt a jégeső. Mi, keresztények, egy sátor alá
menekülve néztük végig a rövidke szertartást, majd újra kézből
kézbe adva jutott vissza a koporsó az őt szállító autóhoz,
hogy holnap végső útjára indulhasson Szerbiába.
Miki elment...
Amilyen gyorsan belopta magát a szívünkbe pont olyan gyorsan
távozott közülünk. Huncut mosolya és mennydörgésszerű hangja
örökre hiányozni fog, nélküle már többé nem lesz ugyanolyan a
hétköznapi robot.
R.I.P. Miki
