Viszontlátás

Éjfél felé jár az idő, sietek haza. A járdán éppen két rendőr mellet akarok elhaladni, de amikor melléjük érek hirtelen rám köszön a közelebb levő majd látva, hogy éppen csak fogadtam a köszönését, ám le sem lassítok, bemutatkozik és kéri az irataimat. Engem már a röhögés környékez amikor meghallom, hogy Puscasu rendőrként mutatkozik be...a rangját akárcsak múltkor most sem tudom megjegyezni. Visszafogom magam, komoly unott arcot vágok és mivel sietek jobbnak látom ha nem hozom fel neki a korábbi találkozásunkat, inkább némán átadom a személyimet, megvárom amíg végez a jegyzetelésével, még megkérdezi, hogy a toronytömbházakban lakom-e majd elköszönünk egymástól.
Nyugodt kellemes este után nincs kedvem a szemére hányni, hogy nem illik egyenruhában este békés párocska nőtagjának a hátsóját bicskanyitogatóan bámulni mint ahogyan ők tették mielőtt engem megállítottak...inkább hagyom őket a fenébe, úgyis van egy olyan érzésem, hogy fogunk még találkozni.

A forradalom "hősei"?

Azt mondják, hogy halottakról jót vagy semmit, és nem is akarok senkinek a lelkivilágába beletiporni, de nálam kiverte a biztosítékot amikor a Hargita megyei rendőrség honlapján felfedeztem ezt az oldalt:
Húsz év telt el azóta amit forradalomnak nevezünk, és bár Basescu is hivatalosan elítélte a kommunizmust, a jelenlegi rendőrség még mindig saját halottainak tekinti az egykori milícia kötelékébe tartozó '89 decemberi "áldozatokat".
A Hargita megyei rendőrség hét kiemelt halottja közül négy a '89-es un. forradalom un. áldozata.
Nem állítom azt, hogy erkölcsös dolog valakinek az életét kioltani, hiszen a keresztény értékrendben ez megengedhetetlen, és talán az sem mentség a december 22.-én meggyilkoltak halálára, hogy az euforikus hangulatban irányíthatatlanná váltak az indulatok, de azt hiszem, hogy ha egy tömeg képes volt arra, hogy bántalmazás nélkül átengedjen az "áldozatokéval" hasonló funkciót betöltő embereket, akkor nem minden ok nélkül tette azt azzal a négy emberrel amit tett.
Kb. annyira visszásnak tűnik nekem ez a helyzet mint ha a jelenlegi államapparátus saját halottjának tekintené a Ceausescu házaspárt...

A rendőr

Egy igazi jól megmondós időszakon vagyok túl.
Szolgáltatók, hivatalos közegek és agresszíven reklámozók mind megkapták azt a bennem felgyülemlett haragot amit ők okoztak.
A rendőrös sztori volt talán a legjobb.
Valamelyik hétvégén éjjel, Zotyó rockklubjából hazafelé, nem egészen józan állapotban, megálltam az éppen két fiatal srácot igazoltató rendőrök mellett talán másfél vagy két méterre és egyáltalán nem burkoltan figyeltem őket. Nem telt el fél perc sem amikor a velem szemben álló rendőr hozzám lépett és megkérdezte mit akarok. Mondom neki, hogy semmit csak nézem ahogy végzik a munkájukat. Rögtön visszaadták a srácok iratait, a hozzám szóló rendőr elhadarta rangját és nevét (ez utóbbit megismételtettem vele kétszer is és jó alaposan visszamondtam neki, hogy biztos legyek abban, hogy megértettem) majd elkérte az irataimat. Puscasu rendőr (a rangjára nem emlékszem, azt nem gyakoroltam eleget) hamar faggatóra fogott. Kíváncsi volt miért nézelődtem amíg ők a munkájukat végezték és meglehetősen paprikás lett amikor azt a választ kapta, hogy érdekelt milyen munkát végeznek az én pénzemen. Szóval erről van szó?! jegyezte meg. Hangulatváltása annyira nyilvánvaló volt, hogy a társa jobbnak látta a háttérbe húzódni és csak kívülállóként szemlélni az eseményeket.
Kérdésére megmondtam hol dolgozom mire megjegyezte, hogy ő nem jár be a munkahelyemre megnézni jól végzem-e a munkámat...de nem is az ő pénzéből fizetnek engem, vágtam vissza. Következő támadásával a józanságomat vonta kérdőre mire az "ahhoz nincs közöd, hogy hétvégén az én pénzemre a szabadidőmben mennyit iszok amíg nem zavarok másokat" választ kapta. Mindeközben társa egy szót sem szólt. Vitapartnerem egyre idegesebb lett én meg egyre jobban kezdtem élvezni a csevegést, de már csak egy-két szívatós szóváltásra került sor mert lassan takarodót fújtak a csendesebbik tanácsára látván, hogy nem találnak rajtam fogást. Próbálkoztak azzal, hogy megzavartam őket a műveletben, de az én véleményem az volt, hogy csak álltam és ők jöttek oda, nem is szóltam hozzájuk előtte, még utaltam arra, hogy talán ha magyarul beszélnénk akkor jobban ki tudnám fejezni magamat, megkértem őket inkább az őrült autósokkal foglalkozzanak és talán jobb lenne ha megszoknák, hogy lassan az emberek kinövik az egyenruha láttán érzett félelmüket meg hasonlók aztán szépen ment mindenki a maga dolgára.
Lehet ha nem veszíti el a nyugalmát akkor talált volna valami paragrafust ami alapján megbüntethetett volna, de így ezt megúsztam...és jól esett odamondani neki

Szeretlek(?) románia

este az Olasz - Magyar U20-as válogatott meccs után leléptem találkozni pár baráttal és meginni egy sört amikor a város központjában két tipikus román rendőr mellett mentem el. Ez az állatfaj általában vagy nagyon kövér vagy nagyon sovány (főleg az előbbi), de mintha kifejezetten vigyáznának arra, hogy nehogy sportos - netalán tekintélyt parancsoló - formájuk legyen. Annyira nevetségesek tudnak lenni...elképzelem ahogy meglátnak egy zsebtolvajt akció közben és lemondóan legyintenek..minek fussanak utána, hiszen 10 méternél többet nem lennének képesek cipelni saját testsúlyukat futólépésben, nem hogy még rohanni is valaki után.
A hab a tortán az volt, hogy mindkettőjük szotyizott...egyenruhában, abban az egyenruhában amit az adófizetők pénzéből vásárolnak nekik. Így mutatnak ők példát nekünk egyszerű halandóknak a rendről, a köz tiszteletéről...szétköpdösve nemzeti ételük maradványait az utcáinkon... A legszomorúbb az, hogy nincs is kilátás mentalitásváltásra náluk.

Na de fontos az, hogy a mai meccsen nyert a magyar válogatott, bejutott az U20-as foci VB négy legjobb csapata közé Ghánával és két másik, a holnapi meccseken győztes válogatottal egyetemben.

Holnap újra Hajrá Magyarok! Ezúttal a portugálok ellen a felnőtt válogatottnak van szüksége a biztatásra.