Szereda

Valamikor úgy gondoltam, hogy minden említésre méltó megmozdulásról fogok írni pár sort, de mostanában ez valahogy mégis elmaradt, pedig a Moldoveanu meghódítása is többet érdemelne egy fotónál, na meg az idei első Homoródra megtett bringázásom is megérne egy külön posztot.
Tegnap reggel ébredés után gyorsan eldöntöttem, hogy áttekerek Csíkszeredába hiszen az idén még nem tettem meg azt a távot bringával, az előző évek pedig enélkül nem teltek el, volt úgy hogy többször is megizzadtam a Hargitát aszfalton. Mielőtt teljesen elkészültem volna a csomagolással (szélmellény, pumpa, defektjavító szett) még rápillantottam a számítógépre és látva, hogy Attila online van rákérdeztem lenne-e kedve velem tartani. Válasza nem volt teljesen meggyőző, lévén, hogy neki unalmasnak tűnt az, hogy aszfalton be Csíkba majd ugyanúgy vissza, így rövid alkudozás után belementem, hogy menjünk fel Hargita-fürdőre, Piricskénél visszaereszkedünk az aszfaltútra és úgy megyünk be Csíkba. Így is tettünk. Fotók nem készültek az úton, de a táj lenyügözően szép volt, az időjárás tökéletes... lett volna ha nem ellenszélben kell arrafelé tekerni, de jelenlegi fizikai felkészültségemhez képest így is jó időt mentünk, főleg hazafelé. A Hargita-fürdői kitérő eléggé megviselt, de élvezet volt a köves technikás ereszkedés a Piricske-i úton. Mindent kirázott belőlünk az az út, utána szinte felüdülésnek számított az aszfalton való begurulás több mint 10 km-en keresztül Szeredába. Gyors pizzázás egy-egy sör társaságában a ledolgozott kalóriák pótlására és indultunk is vissza. Hazafele a kerékpáron eltöltött idő Attila mérése szerint 2h 07m volt ami nem is olyan rossz. A legjobb formámban is csak pár perccel tudtam ennél hamarabb hazaérkezni a korábbi években. Lenne még mit fejlődni a szombati Hargita teljesítmény túrára, de bízom abban, hogy a frissen vásárolt túrabotok amiknek megvételéről a Moldoveanu győzőtt meg, elég nagy segítségemre lesznek abban, hogy a térdem ne adja fel a 45 km-es gyalogtúra alatt a harcot.

Románia tetején

2011.07.10.

Mozgásban 2 - Egyeskő

A pénteki napra mozgásból csak a futás maradt, de az nagyon jólesett. A 10 kör végén már inkább unalomból mondtam le a további körök megtételéről, de maximálisan elégedett voltam teljesítményemmel és főleg azzal, hogy a térdem nem kezdett vacakolni. Enyhe, éppenséggel fájdalomnak nem nevezhető bizsergést éreztem a jobb lábamban, de nem volt vészes és ez biztató.
Este egy kis sörözés és pálinkázás közben négyesben próbáltuk eldönteni Zsóka, Betti és Sümec társaságában, hogy mi legyen a másnapi program. Felvetődött az Almási-barlang és az Isten-széke mint lehetséges úti cél, de előbbit a rossz útviszonyok, míg utóbbit a korai indulás szükségessége miatt vetettük el. Szóba kerültek a városhoz közeli kirándulóhelyek is, mint a Rez-tető, a Szarkakő vagy Budvár, de végül Betti ötletére bólintottunk rá és eldöntöttük, hogy az Egyeskőhöz megyünk. Így megbeszélve a szombati útvonalat, Zsóka nélkül lementünk Zotyóhoz Cool Head Klan koncertre, és próbáltunk az alkohol mennyiséggel vigyázni, hogy a másnapi túrán ne befolyásolja majd a teljesítőképességünket.
A koncert jó volt, az énekes semmit nem fogyott az utóbbi időben, legalábbis én nem vettem észre rajta, a pia pedig mégiscsak kifogott rajtam mert az időérzékemet elvesztettem és későn kerültem ágyba.
Reggel kb. 4 – 4,5 óra alvás után elég ramaty állapotban ébredtem, de valahogy legyúrtam egy könnyű, inkább gyümölcsökből álló reggelit. Zsóka nem hazudtolta meg női mivoltát, a készülődési ideje talán most még hosszabbra nyúlott ki mint általában szokott (vagy csak az én érzékszerveim voltak ingerlékenyebbek) és megint nem tudtunk pontosan indulni. Néha már meg sem lepődöm ezen, de most valahogy nagyon zavart. Később a benzinkútnál meg is ittam ennek a levét... addig dúltam fúltam magamban míg a bankkártya PIN-kódját háromszor egymás után rosszul ütöttem be és így sikeresen blokkoltam azt. Szerencsére volt nálam annyi készpénz, hogy tudjak fizetni és mehettünk tovább. Csíkban még beadtam egy csomagot egy boltba, majd valamelyik felső-csíki faluban vásároltunk kevés harapnivalót és folytattuk utunkat Balánbányára. Az idő gyönyörű volt, talán túl meleg, de éppen ideális az erdei gyalogtúrához.

A leírások alapján a katolikus templom mögött megtaláltuk a parkolót ahol kiszedtük a szükséges csomagokat az autóból és nekivágtunk a hegynek. Elsőre szinte elmentünk a letérő mellet...könnyebb lett volna az utat követni csak az nem vitt volna fel a hegyre, de szerencsére Betti aki már járt az Egyeskőnél idejében feleszmélt és visszairányított minket a helyes útra. Akkor kezdődött a neheze. Az út folyamatosan felfele vezetett egy erdő borította gerincen, szintkülönbségben 639 m várt ránk a katolikus templomtól a menedékházig, mindez kb. 4,5 km-t jelentett és az útleírás alapján 1,5 óra menetidőt. Mint utólag kiderült pontosak voltak a leírások, szinte percre pontosan 1,5 órát gyalogoltunk felfele a turistajelzéseket követve.

Helyenként az ösvény kikanyarodott teljesen a hegy oldalába remek kilátással kényeztetve minket...

máshol dzsungelszerű aljnövényzeten vezetett keresztül. Az utat jókedvűen tettük meg, a táj szépségének köszönhetően én is hamar megfeledkeztem a bankkártya okozta bosszúságokról és teljesen átadtam magam az út élvezetének. Néha meg-meg álltunk fotózni, a hülyeség folyt ki belőlünk és mire felfogtuk volna, hogy mennyi ideje gyalogolunk meg is érkeztünk a menedékházhoz.

Az épület az egykori sípálya tetején foglal helyet mintha egy zöld nyeregben ülne, festői környezetben a fölé magasodó Egyeskővel.
A felújított menedékház körül elején kevesen de később a nap folyamán egyre többen gyűltek, és mint később lefele megtudtuk az újonnan érkezőktől, annyira zsúfolt volt a hétvége, hogy voltak akik már csak a padláson kaptak szállást.

Az újonnan épült (vagy felújított?) menedékház szomszédságában szürkéllik az egykoron jobb napokat is megért, de mára már csak főzőkonyhává lefokozott régi félgömb formájú menedékhely. Talán piros lehetett fénykorában, hogy a téli hóban arra vetődő turisták könnyen észrevegyék távolról is, most ütött-kopottan füstölög és árnyékot tart a tövében meghúzódó kutyáknak.

Megérkezésünk után első dolgunk a kajálás volt, és mondhatom senkinek sem volt gond az étvágyával, a hegymenet mindenkiből kivett annyit, hogy jóízűen tudjon enni. Sümecnek csalódást okoztunk mert arra számított, hogy szépen odasétálunk a hegyhez, nem kell túrázni, és nyugisan sütögetni fogunk. Ez nem jött össze neki, de így legalább megmaradt a sütésre szánt kolbász és a visszaút végén az autónál volt mit ennünk. Kaja után körbejártuk a környéket, elmentünk egy csorgóhoz feltölteni vízkészleteinket, majd miután csomagjainkat rábíztuk a menedékházasra nekivágtunk a csúcsnak. A szikla derekáig még Zsóka és Sümec is velünk tartott, de attól a ponttól ahol már egy kicsit kellett kínlódni is a feljutásért Bettivel maradtunk csak. Az újonnan felszerelt vastag acélsodronyok kényelmessé tették a feljutást, így teljes biztonságban értünk fel a tengerszint feletti 1608 m-es magasságban levő csúcsra.

Fent egy fém kereszt fogadott magyar nemzeti színű szalaggal ("Zászlók a szélben..." - jutott eszembe a Republic rigmusa), fejem fölött kb. 5 m-re pedig egy holló üdvözölt.

A hazaindulás előtt még megkértünk egy kirándulót, hogy készítsen képet négyünkről, majd nekivágtunk a lejtmenetnek. Óvatosan indultam, féltettem a bal térdemet, de szerencsére csak fél távnál kezdett vacakolni, és az sem volt veszélyes. A végén kicsit már sántítottam, de azt leszámítva, és a hazaúton enyhe napszúrást szenvedő Zsóka rosszullétén kívül épségben hazaértünk.
Tartalmas, aktív nap volt melynek során hárman olyan helyre jutottunk el ahol előtte még nem jártunk. Este egyikünknek sem volt szüksége ringatásra, tagjainkban kellemes fáradtság érzésével megelégedetten térhettünk nyugovóra.