Március 8

Márai Sándor: A nőkről általában

Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.

tavasz jön

tavasz jön... sűrű havazással.
Nagytakarítás. Újabb fölöslegessé vállt tárgyak, ötletek és gondolatok repültek ki a szemétbe (köztük egy elhalt kaktusz is, már azokra sem tudok vigyázni, pedig igazán nem igényesek). Kerülnek helyettük újak, jobbak, szebbek... idővel ezek is veszítenek fényükből.
...
A városra, akárcsak lakóira, ráférne az alapos megtisztulás. Most még ellepi a hó, nem látszik a szenny, de végleges olvadás után lehangoló lesz a látvány. Talán majd a tavaszi záporok besegítenek.
...
A szórólapoknak valaki felszerelt a folyosó falára egy műanyag zöldséges ládát, igazolandó, hogy nem csak én untam meg a postaládákból kiömlő kéretlen reklámok látványát.
:)
kb. egy hete a Krónika napilap lapkihordóját durván letámadtam. Történt, hogy reggel álmosan siettem munkába, ő meg pechére éppen a postaládánkba tette be a friss újságot. Durván rászóltam, hogy nem kérünk semmiféle szemétből, majd szabadkozva kértem elnézést amikor megláttam, hogy kedvenc napilapunkat hozta. Jár így az ember.

Viszontlátás

Éjfél felé jár az idő, sietek haza. A járdán éppen két rendőr mellet akarok elhaladni, de amikor melléjük érek hirtelen rám köszön a közelebb levő majd látva, hogy éppen csak fogadtam a köszönését, ám le sem lassítok, bemutatkozik és kéri az irataimat. Engem már a röhögés környékez amikor meghallom, hogy Puscasu rendőrként mutatkozik be...a rangját akárcsak múltkor most sem tudom megjegyezni. Visszafogom magam, komoly unott arcot vágok és mivel sietek jobbnak látom ha nem hozom fel neki a korábbi találkozásunkat, inkább némán átadom a személyimet, megvárom amíg végez a jegyzetelésével, még megkérdezi, hogy a toronytömbházakban lakom-e majd elköszönünk egymástól.
Nyugodt kellemes este után nincs kedvem a szemére hányni, hogy nem illik egyenruhában este békés párocska nőtagjának a hátsóját bicskanyitogatóan bámulni mint ahogyan ők tették mielőtt engem megállítottak...inkább hagyom őket a fenébe, úgyis van egy olyan érzésem, hogy fogunk még találkozni.