Amúgy is a Japánt sújtó katasztrófával kapcsolatos információk azok amiket leginkább keresek minden médiában az utóbbi napokban, így könnyű volt belebotlanom abba a hírbe mely szerint Japánban leállították a Hereafter vetítéseit. Gyorsan meg is néztem a filmet és nem bántam meg, reklámnak is jó volt a tiltás, bár jobb szerettem volna ha nem így akadok rá... nem tudom honnan ez a nagy szimpátia részemről a japánok iránt, de valahányszor az őket ért szerencsétlenségre gondolok mély együttérzés tölt el. Ez már csak azért is érdekes mert a korábbi szökőár ami 2004-ben főleg Indonéziát érintette igazából csak szörnyülködést váltott ki belőlem, megdöbbenést a természet hatalmas ereje láttán. Rossz vagyok vagy sem, amiért nem egyformán sajnáltam a két hasonló katasztrófa áldozatait? Nem tudom.
Van a film elején egy kis rész amelyben szökőár tombol a városban, holtakat és romokat hagyva maga után. Ez az a rész amire hivatkozva a japán hatóságok megtiltották a film további vetítéseit. Részben érthető, bár ebben az esetben is beigazolódott az, hogy filmekben sincsenek olyan durva helyzetek mint amilyenekkel a való életben kerülhetünk szembe. A napokban minden felvételt megnéztem ami a katasztrófáról készült és az interneten fellelhető és sajnos mindegyik messze durvább annál mint amivel a filmben találkozni lehet...
Nem a természeti katasztrófa a központi téma hanem a halálközeli élményeket, a halál utáni létezés kérdéseit járja körbe a film, és be kell vallanom pozitívan csalódtam a rendező Clint Eastwoodban. Persze ízlések és pofonok, biztos van akinek nem jön be ez a műfaj.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. márc. 14.
2009. okt. 11.
ősz van
eddig csak sárgultak a levelek, de ma már a szélnek is őszi nesze van...lassan lejár a vénasszonyok nyara, vagy ahogy helyenként hívják az indián nyár, és nem lesz részem az idén több napsütötte rövidujjas bringázásban.
Ez a hétvége gyönyörű volt. Ennél szebb időt ki sem lehetett volna fogni a tekeréshez. Így nem bánom, hogy kihagytam a hétvégi bulikat és inkább a levegőn töltöttem a szabadidőt. Ha a Nap elbujt néha egy-egy felhőfoszlány mögé érződött, hogy ereje már nem a nyári, de még le lehetett izzadni ha újra megjelent.
Most kint a szél a fák leveleit dörgöli egymáshoz, és hallatszik, hogy nem selymesen simulnak, hanem megvénült száradt kezekként karmolják egymást...sérti az ember fülét...főleg egy olyan film után mint a Seven Pounds....
egyre ritkábbak azok a filmek melyek nyomot hagynak bennem - nem tudom az én hibám-e vagy a filmiparé - de ez azon ritka filmek közé tartozik amire utólag sem sajnáltam a másfél órát.
szóval itt az ősz, megpróbálja rányomni bélyegét az ember hangulatára, de találjuk meg benne is a szépet...

2009. szept. 3.
Bakancslista
Hazaértem, és úgy néz ki egy ideig újra a kisvárosi hétköznapokat fogom élni.
Igazából hiányzott már a város, hiszen mindig szívesen érkezek haza, de talán még jobban hiányzott az internet, az információ, a hírek a sport és a politika világából, azok az infók amik elől menekül az ember egy nyaralás alkalmával, és amelyek nélkül ugyanúgy vagy talán még jobban tudnék élni, de mégis mint egy drogra szükségem van rájuk.
Első munkanapom után a felgyülemlett fáradtságot egy kis délutáni alvással pihentem ki és ébredésemkor eldöntöttem ma megnézek egy jó filmet. Rábíztam magam a megérzésemre és a Bakancslista (The Bucket List) mellett döntöttem. Már a szereposztás alapján sem bizonyult rossz választásnak, hiszen a két nagyágyú Jack Nicholson és Morgan Freeman már magában garancia egy jó filmre, és nem is csalódtam. Szóval kötelező házi olvasmány mindenkinek :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)