2009. jan. 12.

Tenerife 7

A hétvége "hétköznapian" telt el, napfürdőzés, fürdés, séták a parton és a közeli hegyek között.
El lehet itt tölteni az időt.
Közben bővült a spanyol nyelvtudásom, de az is lehet, hogy csak az önbizalmam lett erősebb a helyi nyelvet illetően.
Sikerült egyedül megvásárolni egy buszbérletet úgy, hogy az első helyen nem árusítottak, és megértettem a lány eligazító beszédét.
Szombaton a buszra várva volt 3/4 óra szabad időm így kipróbáltam az egyik átlagos kocsmát is az állomás közvetlen szomszédságában. Érdekes, barátságos volt bent a hangulat. Beültem a bárpultnál ülő emberek közé, rendeltem egy helyi sört, és élvezettel hallgattam a futballhoz való hozzáértésüket fitogtató helyieket, miközben a háttérben angol meccs ment plazma tévében. Néha rám néztek a beszélők, de én mindenkinek csak barátságosan visszamosolyogtam, pedig mintha mindenik azt várta volna tőlem, hogy az ő igazát nyugtázzam legalább egy fejbólintással. Röpködtek a spanyol liga fontosabb csapatainak nevei, gondolom esélylatolgatás volt, közben elfogyott a második söröm is és megérkezett a busz ami elvitt Las Americas gyönyörű partjaira. A nap olvasással telt el a parton, egy kis fürdőzés, majd este felmentem Álmosékhoz ahová Orsi jött utánam autóval, és egyúttal Beát is kivittük a reptérre.

Vasárnap későn ébredtem, egyfajta gyengeségérzet volt bennem, mintha betegség környékezne, ezért nem siettem el a felkelést. már szinte 3 óra volt mire kikászálódtam az ágyból és úgy éreztem, hogy a torkommal valami nincs rendben. Talán a tegnap este későn öltöztem fel a parton... Eldöntöttem, hogy vasárnap kicsit kímélem magam, de nem engedem, hogy valami betegség lenyomjon. Kiadós "reggeli" után nyakamba vettem a környéket és megcéloztam egy közeli csúcsot.

Bár tudtam, hogy későn indultam el s nem igazán hittem a sikerben azért amennyire lehetett megközelítettem a hegyet. Sajnos nem találtam fogást rajta. Túlságosan sűrűn be volt nőve kaktusszal, és mindenütt kőomlások voltak, ezért ösvény nélkül nem láttam értelmét nekiindulni rövidnadrágban.

Ösvényt meg sajnos nem találtam pedig nagy igyekezetemben még magánterületre is betévedtem. Talán ha hamarabb elindulok, és lett volna időm, hogy a másik oldalról közelítsem meg...nem baj, egy jó kiadós séta a napsütésben nem jött rosszul, hazafelé pedig kárpótoltam magam a kilátással.

2009. jan. 10.

Tenerife 6


Tegnap igazi téli idő volt, 20-22 C fok és eső.
Reggel már nézegettem a felhőket, hogy nem akarnak oszlani, de aztán mégis rávettem magam, bepakoltam a táskába egy könyvet és a strandfelszerelést, és bízva abban, hogy a parton jobb idő van nekivágtam a szigetnek. Gondoltam már éppen ideje kipróbálnom a tömegközlekedést is mivel eddig mindenhová Orsival mentem autóval. Megjegyzem itt nagyon olcsó a benzin 0,61 cent, tehát sokkal gazdaságosabb autóval járni.
Szóval veszem a cuccomat, besétálok a buszmegállóig ahol a járdán szoktak ülni az emberek. Persze,hogy rögtön mindenki engem néz a rövid gatyámban mezítláb papucsban a télikabátos emberek között. Megkérdem a legközelebbi nőt tört spanyollal, hogy jó irányba tartó buszra akarok-e felszállni mire megnyugtat, hogy igen. Felbátorodom spanyol tudásomon, és rákérdek a jegy árára is, a választ nem értem tisztán de vagy 1,50 vagy 1,30, ezért biztos ami biztos előkészítek 3 db 50 centest. Megérkezik a busz, a vezetőnél kell jegyet váltani, bemondom a helyet "Las Americas" ő megismétli ugyanazokat a szavakat amiket előbb az állomáson a nő az árral kapcsolatban, mire én átnyújtom az 1,50-et. Úgy néz ki jól kezdem érteni a kanáriak nyelvét mert visszakaptam 20 centet. A busz utasain látszik, hogy inkább helyiek vagy rezidensek (vendégmunkások), a helység ahol lakom nem turistaközpont.
Az idő egyre szomorkásabbá válik, olyannyira, hogy mire megérkezek Las Americas-ba úgy döntök inkább felkeresem Álmosékat, hátha amíg náluk vagyok elvonulnának a felhők.
Álmosék megkínálnak kávéval és sörrel majd elindulok Beával bejárni a partot ha már az idő így kitolt velem. Hosszan járjuk Las Americas kihalt partszakaszát. Az rossz idő és a válság miatt alig pár ember lézeng a parton. Ezek közül legtöbben nyaksállal és egyéb téli ruházattal, én meg továbbra is nyári szerkóban.




A sunyin szitáló eső át is áztat rendesen, elkezdek fázni, de szerencsére Álmosékhoz visszaérve meleg teát ihatok amitől újra erőre kapok. Autóbusszal vissza a szállásomra ahol három helyi magyarral ismerkedhetek meg. Éppen tócsit készítenek Orsival, amit jóízűen fel is zabálunk. Megbeszéljük az esti programot, Beatles show lesz az Oscar's-ban. Az együttes tagjai egy kivételével magyarok. A helyszín egy kifejezetten angoloknak szánt szórakozóhely, inkább bár, aminek a színpadán különböző showkat szoktak bemutatni.
A magyar Beatles jól szól, a vendégek jól érzik magukat, biztos többet is fogyasztanak mint a show nélkül. Az előadás után két zenész velünk tart a sörözésben, de az idő repül és egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi vagyunk az utolsó asztaltársaság akik miatt nem lehet bezárni a lokált, így hát követjük mi is az angolok példáját és hazamegyünk.